Barion Pixel

Visszarendeződés vagy transzformáció?
A megszokott vezetésből a jövő vezetése felé

A képzés dátuma:

2021.09.30.

A képzés ideje:

09:00

Esemény helyszine

Carion

Vállalati közép-, és felsővezetők, vállalkozók számára, továbbá gyakorlott külső-belső team coachok, “change agentek”, képzők, trénerek számára, akik jobban szeretnék érteni a szervezetek működésének, fejlődésének, transzformációjának szellemi hátterét. Velük az MIT Egyetemen kifejlesztett Theory U modellje mentén fogunk tovább haladni a megismerési úton.

A képzés célja, hogy a résztvevők már meglévő vezetői képességeit és a szervezetekről alkotott képzeteit fejlessze, hogy képesek legyenek a teljes embert (test, lélek, szellem) figyelembe vevő kapcsolódásra, kommunikációra, intervencióra, a Theory U mély és lényegi megértése mentén.

Képzésünk célja az is, hogy a résztvevők egy belső felfedező úton elindulva tudatosítsák döntéseik mozgatórugóit, cselekvésük hatását közvetlen környezetükre és a világra, nézőpontjuk táguljon az ÉN-től a MI-ig, felfedezzük az egymásra utaltság szintjeit és ebből fakadóan új cselekvésre törekedjünk.

Gyakorlatias képzés!

Időtartam: 9 alkalom, 7 hónap x 1 nap, kezdő és záró hónapok x 2 nap, összesen 11 nap

A képzési alkalmak, gyakorlatok, műhelymunka során a következő témákon dolgozunk:

  • Az ember fejlődése, tanulása, felépítése, egészsége és ezek támogatása
  • Az emberi közösségek felépítése, egészséges fejlődése, “betegségei” (Reinventing – Teal térkép)
  • Mit vár az embertől ez a kor?
  • Szervezetfejlesztési folyamatok formái
    • A szervezetek 7 alapkérdése (7 Beacons a gyakorlatban)
    • Szervezetek megismerése (diagnosztika) és a szervezetek és szervezetfejlesztő árnyékai
  • A szervezeti változások, krízisek lényege és támogatása (Theory U mentén)
  • A szervezet transzformációs folyamatainak gyakori fejlesztési témái:
    • a vezetői szerep – felhatalmazási szintek meghatározása, kialakulása
    • döntések, a felelősség hordozás szerepe a folyamatos fejlődésben
    • csapat, mint holon (autonóm és valamihez tartozó elem)
    • a motiváció lélektana
    • az érzelmek szerepe a szervezeti működésben
    • kommunikáció és transzparencia
    • események, meetingek mint az emberi játszmák színterei
    • értékteremtés és hatékonyság
    • önreflexió, csapatreflexió körülményeinek megteremtése, használata
    • eszközök és módszerek, valamint összefogó keretrendszerek
  • Kibontakozó együttműködés (emergence) a fejlesztési folyamatban
  • Ősképek, archetípusok (hármasság, hetesség, tizenkettesség) megjelenése a módszerekben
  • Együttműködés, ügyfélgondozás, bizalom

A részvétel feltételei: Hivatalos, külső formai feltétele nincs a részvételnek, sokkal inkább egy belső elköteleződés, inspiráció, feledező kedv megléte

Időbeosztás 1 alkalom szept 30-okt 01, 11.03., 12.01., 01.05., 02.02., 03.02., 04.06., 05.04., 06. 02-03.; plusz 2 x fél nap kiscsoportos találkozó (3 csoport)

Helyszín

 

Képzési díj, fizetés feltétételek, kedvezmények (pl. a képzés díja a jelentkezéskor fizetendő / havi x Ft / egy összegű fizetés esetén y % kedvezmény)

Egyösszegű fizetés 780 ezer Ft

lehet 2 részletben (40e Ft-tal drágább) 410-410 e Ft

A képzés elvégzésének feltétele (pl. jelenlét a képzési alkalmakon – megengedett hiányzás: 1 alkalom, a képzési alkalmak közti önálló munka)

  • jelenlét a képzési alkalmakon
  • képzési alkalmak közötti kiscsoportos munka – havi max. 4 óra
  • a közös tanulás, fejlődés érdekében számítunk rá, hogy legalább 80%-os jelenlétre köteleződsz el / vállalsz (pontosítani az interjún), hisz ez a képzés a belépés a JK további képzéseire

A jelentkezés határideje, módja, folyamata (pl. a jelentkezési űrlapon, a jelentkezőkkel személyes beszélgetéseket folytatunk)

  • jelentkezési űrlap – online
  • személyes interjúk a jelentkezőkkel
  • határidő: 2021.09.20.

 

Képzők (név, fotó, rövid – kb. 3 soros – biográfia)

Nagy Tibor

Azon dolgozom emberekkel, hogy legyenek közös képeik. Ebben olyan teret akarok biztosítani, ahol védett terepen találkozhatnak önmagukkal és a másikkal, fejlődési kérdésekkel és lehetőségekkel. Ezt egyfajta szociális művészetnek tartom, amelynek számomra három legszebb leánya a coaching, a közvetítés (mediáció) és a szervezetfejlesztés, leghűségesebb szolgálója a humor. 

 

További információk (kapcsolattartó neve, elérhetőségei)

Elmúlt esemény

Esemény helyszine

Helyek száma: 45 (0 Maradt)
  • Carion
  • Budapest

Az esemény részletei

  • 2021.09.30. 09:00   -   2021.10.01. 17:00
  • 2021.11.03. 09:00   -   17:00
  • 2021.12.01. 09:00   -   17:00
  • 2022.01.05. 09:00   -   17:00
  • 2022.02.02. 09:00   -   17:00
  • 2022.03.02. 09:00   -   17:00
  • 2022.04.06. 09:00   -   17:00
  • 2022.05.04. 09:00   -   17:00
  • 2022.06.02. 09:00   -   2021.06.03. 17:00

További időpontok

További időpontok elrejtése

Az esemény megosztása
Add hozzá a naptáradhoz