Kérlek, honlapunkon az ugyanezen dátumon lévő meetup eseményre kattints a részletekért. Nagyon köszönjük!
Gyakorlatias képzés vállalati közép-, és felsővezetők, vállalkozók számára, továbbá gyakorlott külső-belső team coachok, “change agentek”, képzők, trénerek számára, akik jobban szeretnék érteni a szervezetek működésének, fejlődésének, transzformációjának szellemi hátterét. Velük az MIT Egyetemen kifejlesztett Theory U modellje mentén fogunk tovább haladni a megismerési úton.
A képzés célja, hogy a résztvevők már meglévő vezetői képességeit és a szervezetekről alkotott képzeteit fejlessze, hogy képesek legyenek a teljes embert (test, lélek, szellem) figyelembe vevő kapcsolódásra, kommunikációra, intervencióra, a Theory U mély és lényegi megértése mentén.
Képzésünk célja az is, hogy a résztvevők egy belső felfedező úton elindulva tudatosítsák döntéseik mozgatórugóit, cselekvésük hatását közvetlen környezetükre és a világra, nézőpontjuk táguljon az ÉN-től a MI-ig, felfedezzük az egymásra utaltság szintjeit és ebből fakadóan új cselekvésre törekedjünk.
Időtartam: 9 alkalom, 7 hónap x 1 nap, kezdő és záró hónapok x 2 nap, összesen 11 nap A képzési alkalmak, gyakorlatok, műhelymunka során a következő témákon dolgozunk:
A részvétel feltételei:
Hivatalos, külső formai feltétele nincs a részvételnek, sokkal inkább egy belső elköteleződés, inspiráció, feledező kedv megléte
Időpontok:
2021.11.03.-04., 2021.12.01., 2022.01.05., 2022.02.02., 2022.03.02., 2022.04.06., 2022.05.04., 2022.06.02-03.; és egy záró alkalom, amit közösen tervezünk meg,
ezt egészíti ki a képzés során – a csoporttal közösen meghatározandó időpontban – 2 x fél nap kiscsoportos találkozó
Képzési díj, fizetés feltétételek, kedvezmények:
A képzési alkalmak díja céges jelentkezőknek 50 000 Ft/képzési nap. Magánszemélyeknek az ár 30 000 Ft/képzési nap.
Ha szeretnél részt venni a képzésen, de a részvételi díj megfizetése nehézséget okoz, akkor keress meg minket e-mailen vagy telefonon és kialakítunk egy személyreszabott díjat.
A képzés elvégzésének feltétele
A jelentkezés határideje, módja, folyamata
Képzők: