Rólunk

A Jövőképző intézet alapjai, gyökerei Bernard Lievegoed munkásságához nyúlnak vissza, aki 1954-ben alapította meg az NPI-t (Nederlands Pedagogisch Instituut). Európában elsőként itt indult el antropozófiai emberismereten alapuló vezetőképzés és szervezetfejlesztés, menedzserek és vállalkozások részére. Magyarországra ezt a szemléletet Takáts Péter a Vezetői Kerekasztalok elindítása, és Lievegoed tanítványainak meghívása révén hozta és terjesztette el. 2006-tól Kőrösi Ákos vette át a képzések szervezését és vezetését. 2014 -ben egy párhuzamos szálon épülő szervezetfejlesztő iskola és kör (Circle43 majd Atlas platform) jött létre Emich Szabolcs vezetésével. Ákos és Szabolcs találkozásával a két szál összefonódott, és “Jövőképző”-ként együtt folytatták fejlődésüket. A Jövőképző szakmai közössége azóta folyamatosan bővül.

“Egy új szociális jövőbe való áttörés akkor sikerülhet, ha Európában olyan mozgalom jön létre, mely a saját megújító erejénél fogva a Kelet és Nyugat közti falakat ledönti, és áthidalja az Észak-Dél közti szakadékot.” – Joseph Beuys (1979) – Felhívás az alternatívára

 

  • A Jövőképző egy szellemi műhely és közösség. Tagjai között képzésvezetők, mediátorok, szervezetfejlesztők, tanácsadók, coachok, vezetők és vállalkozók egyaránt megtalálhatóak. A számunkra elérhető legmélyebb forrásokból merítünk.
  • A Jövőképző egy képzés – e kornak megfelelő formával és tartalommal, folyamatosan kísérletezünk.
  • A Jövőképző egy szociális tér – Mindazt amit eddig tanultunk megosztjuk, bemutatjuk, átélhetővé tesszük egymás számára. Folyamatokat, helyzeteket és lehetőségeket hozunk létre ahol az Önképzés meg tud valósulni.
  • A Jövőképző egy munkaközösség – abból tanulunk legintenzívebben, amikor együtt dolgozunk: nagyvállalatok agilis átállásán, az Európai Bizottság Teal átalakításán, Waldorf iskolák, civil szervezetek fejlődésének támogatásán, kisebb-nagyobb cégek fejlesztésén, vagy startupok elindulásán.

Küldetésünk

A Jövőképző alapítóinak szándéka, hogy:

  • Képzéseink révén megújítsuk a felnőttképzés fogalmát és gyakorlatát. A Korszellemnek akarunk megfelelni képzéseink tartalmával és új formáival. A szervezetek, közösségek, csoportok együttműködésének fejlesztésére keresünk és tanítunk gyógyító megoldásokat.
  • Megújítjuk a világban a munkahelyekkel, a munkával kapcsolatos képzeteket és gyakorlatokat.
  • A Jövőképző Tanácsadó Közösség számára kialakítunk olyan folyamatokat, ahol az ember- és szervezeteinek fejlesztésével kapcsolatos legmélyebb kérdésekkel rendszeresen tudunk foglalkozni. Egymástól tanulva bővítjük ismereteinket, képességeinket, fejlesztjük emberségünket.
  • Létrehozunk egy teret, ahol valódi találkozások jöhetnek létre, és a találkozásokból szövetségek alakulhatnak. Ahol olyan társakat találunk közös kezdeményezésekhez, akikkel van közös nyelvünk, közös képzettárunk arról hogy mi az Ember, hogyan fejlődik és mire van ma szüksége…
  • Lehetővé tesszük, hogy ennek a kornak éber és felelős szereplőivé, igazi segítőivé váljunk, evolúciós nyomot és örökséget hagyjunk.

A Jövőképzőhöz tartozó kezdeményezéseink

Atlas-Platform – nemzetközi piacra nyíló szolgáltatásunk, egy diagnosztikai és Szervezetátalakítási Platform a szervezeti fejlődés és növekedés előmozdítására. Képzések, tanácsadás, számos nemzetközi referenciával.

Reinventing Organisations Map (szervezetek tudatosság-fejlődésének térképe) – egy integrált rendszer szervezetek tudatosságának mérésére, szabad felhasználással

Kerekasztal-Kör Kft. – a Jövőképző gazdasági lába, a vállalati szférának nyújtott professzionális tanácsadási szolgáltatásokkal

Meetupok – nyitott, gyakorlási lehetőség új módszerek, megközelítések bemutatására

Facebook csoport – a szervezetfejlesztés, a munka világával kapcsolatos gondolatok, hírek publikálásra

Kis, közepes és nagyvállalatoknál dolgozó szervezetfejlesztő csoportok – tanulási gyakorlási lehetőségként

Facilitatormuhely.hu facilitátor iskola ismét elindult és rendszeresen tart képzéseket

A legnagyobb magyarországi Agilis kulturális átalakítások támogatása, tervezése, lebonyolítása az Art of Agile keretében

Jövőképző alapvetések

Küldetés

Szervezetek fejlődését támogatjuk, értékes emberi kapcsolódások katalizálásával, inspiráló új képzetek megosztásával, az emberi akarat ébresztésével.

Vízió

E kornak szüksége van arra, hogy az emberek a munkára úgy tekintsenek, ahol szabadon kibontakoztathatják a kreativitásukat, ahol önállóan kapcsolódhatnak saját és mások jogaihoz és ahol amit tesznek az a többi ember szabadságfokát növeli. Ahol összhangban van az, amit tesznek, amit éreznek és amit gondolnak. Azt szeretnénk elérni, hogy az embereknek egyre gyakrabban legyenek olyan élő gondolatai melyek ilyen szervezetek létrehozását teszik lehetővé és hogy minél több olyan szervezet létezhessen, mely segíti az embereket, hogy ilyen gondolataik lehessenek.

A korunk feladatáról

A szervezetekre és önmagunkra fordított sok éves munka során azt ismertük fel, hogy a mai kor a következőket várja az emberektől:

  • “Ember, ismerd meg önmagad!” – nagyobb felelősség egyéni működésünk megismeréséért
  • „Egyéni” erősödése, individualizálódás szociális érzékenységgel és felelősséggel – megtartani az egyensúlyt a szélsőséges individualizmus és kollektivizmus között
  • Lelki erők (gondolkodás-érzés-akarat) önálló felismerése, helyén való kezelése. Mélyebb értelmük felfedezése.
  • A lélek tisztítása (lelki higiénia), morális erősödés, empátia – folyamatos törekvés ezek fejlődéséért
  • Közép-teremtés, egyensúlyra törekvés
  • Ritmusok megélése és megértése (napok, hetek, hónapok, évek, korszakok), az évkör hordozása
  • Az ösztönös hármas tagozódástól eljutni a tudatosan átélt, szétválasztott hármas tagozódáshoz
  • A múlt átértékelése minden területen (az elavult elengedése/megváltása), a jövő időáramához megtanulni kapcsolódni (kutatás, innováció, autonómia, kooperativitás, jelenlét, szociális érzékenység)
  • A kérdezés kultúrájának, művészetének kialakítása
  • Reflexió, értékelés kultúrájának fejlesztése
  • Szellemi irányzatok, áramlatok együttműködése
  • Három új Emberi érzék fejlesztése: imagináció, inspiráció és intuíció

A szervezetekről

  • Egy közösség maximum annyit tud fejlődni, amennyit a benne lévő emberek és a köztük lévő kapcsolatok.
  • Minden közösség úgy működik, ahogyan a benne lévő emberek működnek. Mi vagyunk létrehozói és működtetői a saját rendszereinknek és helyzeteinknek.
  • A szervezetekre úgy tekintünk mint olyan szociális terekre, ahol a bennük dolgozó emberek találkozásaik, súrlódásaik, elakadásaik révén fejlődni képesek.
  • Az önrendelkezés növekedését támogatjuk a szervezetekben.